Menu

MIÉRT FONTOS EGY JÓ WEBOLDAL?

2014-aug-25

A minap a feleségemmel utaztunk, amikor elhaladtunk egy duna-parti hangulatos étterem mellett. Mivel éhesek is voltunk és tetszett nagyon a hely hangulata, így bementünk. Amíg az ételre vártunk, szakmai ártalomból adódóan gyorsan meg is néztem az étterem weboldalát. Sajnos csalódnom kellett, ugyanis annak ellenére, hogy a hely maga hangulatos volt (ráadásul finomat is ettünk) a weboldaluk használhatatlan volt. Régi, felújítás előtti képek voltak a Galérában, az étlapot nem lehetett megtalálni, ráadásul okos telefonra nem volt optimalizálva. Ami a lényeg, ha otthonról akadtam vollna rá a weboldalukra, biztosan NEM jövünk ide ebédelni. Ebből az a tanulság, mint ahogy már korábbi blogbejegyzéseimben is írtam, hogy az emberek többsége a mai világban már először az interneten keresgél, ha a példa kedvéért szeretné elvinni a feleségét ebédelni valahová. Ez az említett duna-parti étterem az utcáról beeső vendégeket tudhatja magáénak, a weboldala alapján biztos vagyok benne, hogy csak kevés vendég kereste fel. Pedig, ha az étterem tulajdonosa felismerné egy professzionálisan elkészített weboldal jelentőségét, amelynek a dizájnja a hely hangulatát is átadja, megnövelhetné a vendégei számát.

 

A fenti példa csak egy a sokból. Számos hasonlóval találkozhatunk nap, mint nap. Sajnos, sok vállalkozás esik ebbe a hibába, hogy nem fordítanak elég figyelmet vagy arra, hogy legyen egyáltalán weboldaluk vagy pedig arra, hogy ha már van, akkor azt frissítsék, módosítsák. A dinamikus weboldalaknak köszönhetően, amelyekről már írtam egy korábbi blogbejegyzésemben, ezt bármelyik weblap tulajdonos egy rövid oktatás után saját maga is elvégezheti.

 

Egy jó weboldal azért is fontos, mert a potenciális vevőink vagy ügyfeleink sok esetben ott találkoznak vállalkozásunkkal először. Ha az első találkozáskor már valami nem stimmel, akkor nem lesz folytatás, aza már nem lépnek a kapcsolat fülre sem, mert nem érdekli őket, hogy kik vagyunk vagy mit csinálunk. Pont úgy, mint egy első randevú esetében, az első pár másodpercben eldől, hogy tetszik vagy nem. A weblapunk alapján ítélik meg vállalkozásunkat és döntik el, hogy szükségük van-e ránk vagy nem. Ha a weboldal vagy a webdesign már elsőre nem mutatja, hogy mivel foglalkozunk vagy nem egyértelmű a menürendszer, úgy kell keresni információkat, akkor abból nem lesz gyümölcsöző kapcsolat. Fontos, hogy egy weboldal elsőre tükrözze, hogy mivel foglalkozik a vállalkozásunk, legyen áttekinthető, legyen egyértelmű a menürendszer, működjenek a menü gombok. Például nagyon idegesítőnek tartom, amikor olyan weboldalra lépek, hogy hamarosan… vagy feltöltés alatt… Na, az ilyen oldalakra én például vissza sem szoktam térni. Fontos még, hogy a weboldalunkat meg is találja célcsoportunk, amihez elengedhetetlen, hogy a keresőoptimalizálás szempontjai szerint legyen elkészítve egy weboldal. (lsd. korábbi blogbejegyzés). Ami szintén nagyon fontos a mai világban, hogy ne csak asztali számítógépről lehessen megnézni egy weboldalt, hanem különböző mobil eszközökről is. De erről majd egy következő bejegyzésben írok bővebben.